Különösen megtetszett neki Magyarország történelmi múltja, s feltűnően sok, mintegy negyven magyar történelmi személyiséggel ismertette meg olvasóit. Lásd: Rátkai Árpád: Valdemar Langlet és a hálátlan Budapest (pdf). Eszperantológia. Eszperantó Alapítvány, 2010. január 11. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
Rátkai Árpád: Valdemar és Nina Langlet (doc). Eszperantológia. Eszperantó Alapítvány, 2010. február 3. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
jewishvirtuallibrary.org
A svéd követség (Légation Royale de Suède, Budapest, XI. Gyopár utca 8.) a személyzet tekintetében a háború alatt mindvégig kis képviselet maradt. A német megszálláskor Carl Ivan Danielsson (1880–1963) volt a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Őt követte a rangsorban Per Johan Valentin Anger (1913-2002) másodtitkár (a protokoll besorolás szerint viszont első titkár). A követség adminisztrációját a magyar Dr. Mezey Dénes konzulátusi tisztviselő látta el, Harry Wester őrnagy volt a katonai attasé, Valdemar Langlet lektor a megbízott kulturális attasé (később a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottja). Munkájukat két titkárnő, Margareta Bauer és Birgit Brulin segítette. Hozzájuk csatlakozott 1944. július 9-én Raoul Wallenberg követségi titkár, majd Lars Gustafson Berg és Göte Carlsson másodtitkárok, valamint Yngve Ekmark, aki eredetileg a Svéd Gyufagyár zágrábi igazgatója, majd ugyanott svéd konzul volt. Szórványos utalások szerint 1944-ben a követ sofőrje Dévényi József, míg Per Angeré Fodor György volt. Lásd: Per Anger. Biography. Jewish Virtual Librery. (Hozzáférés: 2011. február 1.), valamint Szita Szabolcs. „Langfelder Vilmos, Raoul Wallenberg budapesti segítője. Politika- és családtörténet a 20. századból” (pdf). MÚLTUNK, politikatörténeti folyóirat (2008/1. szám), 153. o. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0864-960X. (Hozzáférés: 2011. február 1.).
Valdemar Langlet hugenotta ősei a franciaországi vallásüldözés elől menekültek, s a család büszkén megtartotta nevük kiejtését. Lásd: Gulyás Miklós (2005. május). „A svédországi vallonok”. Látó16. évf. (5. sz.). (Hozzáférés: 2011. február 1.)
polhist.hu
A svéd követség (Légation Royale de Suède, Budapest, XI. Gyopár utca 8.) a személyzet tekintetében a háború alatt mindvégig kis képviselet maradt. A német megszálláskor Carl Ivan Danielsson (1880–1963) volt a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Őt követte a rangsorban Per Johan Valentin Anger (1913-2002) másodtitkár (a protokoll besorolás szerint viszont első titkár). A követség adminisztrációját a magyar Dr. Mezey Dénes konzulátusi tisztviselő látta el, Harry Wester őrnagy volt a katonai attasé, Valdemar Langlet lektor a megbízott kulturális attasé (később a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottja). Munkájukat két titkárnő, Margareta Bauer és Birgit Brulin segítette. Hozzájuk csatlakozott 1944. július 9-én Raoul Wallenberg követségi titkár, majd Lars Gustafson Berg és Göte Carlsson másodtitkárok, valamint Yngve Ekmark, aki eredetileg a Svéd Gyufagyár zágrábi igazgatója, majd ugyanott svéd konzul volt. Szórványos utalások szerint 1944-ben a követ sofőrje Dévényi József, míg Per Angeré Fodor György volt. Lásd: Per Anger. Biography. Jewish Virtual Librery. (Hozzáférés: 2011. február 1.), valamint Szita Szabolcs. „Langfelder Vilmos, Raoul Wallenberg budapesti segítője. Politika- és családtörténet a 20. századból” (pdf). MÚLTUNK, politikatörténeti folyóirat (2008/1. szám), 153. o. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0864-960X. (Hozzáférés: 2011. február 1.).
II. Oszkár svéd király támogatta az utazást: Szentpétervártól az egész útra saját vasúti kocsit bocsátott a rendelkezésükre, külön személyzettel. Lásd: Langlet Valdemar. Névadóink. Bródy Imre Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnázium, 2010. február 18. (Hozzáférés: 2011. február 1.)[halott link]
Langlet Valdemar. Névadóink. Bródy Imre Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnázium, 2010. február 18. (Hozzáférés: 2011. február 1.)[halott link]
vskg.nu
Agneta Emanuelsson: Valdemar Langlet. Västra Sörmlands Kultur- och Guideförening / Näckrosbladet nr 3, 1996. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
web.archive.org
Agneta Emanuelsson: Valdemar Langlet. Västra Sörmlands Kultur- och Guideförening / Näckrosbladet nr 3, 1996. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 1.)
II. Oszkár svéd király támogatta az utazást: Szentpétervártól az egész útra saját vasúti kocsit bocsátott a rendelkezésükre, külön személyzettel. Lásd: Langlet Valdemar. Névadóink. Bródy Imre Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnázium, 2010. február 18. (Hozzáférés: 2011. február 1.)[halott link]
Langlet Valdemar. Névadóink. Bródy Imre Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnázium, 2010. február 18. (Hozzáférés: 2011. február 1.)[halott link]
A svéd követség (Légation Royale de Suède, Budapest, XI. Gyopár utca 8.) a személyzet tekintetében a háború alatt mindvégig kis képviselet maradt. A német megszálláskor Carl Ivan Danielsson (1880–1963) volt a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. Őt követte a rangsorban Per Johan Valentin Anger (1913-2002) másodtitkár (a protokoll besorolás szerint viszont első titkár). A követség adminisztrációját a magyar Dr. Mezey Dénes konzulátusi tisztviselő látta el, Harry Wester őrnagy volt a katonai attasé, Valdemar Langlet lektor a megbízott kulturális attasé (később a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottja). Munkájukat két titkárnő, Margareta Bauer és Birgit Brulin segítette. Hozzájuk csatlakozott 1944. július 9-én Raoul Wallenberg követségi titkár, majd Lars Gustafson Berg és Göte Carlsson másodtitkárok, valamint Yngve Ekmark, aki eredetileg a Svéd Gyufagyár zágrábi igazgatója, majd ugyanott svéd konzul volt. Szórványos utalások szerint 1944-ben a követ sofőrje Dévényi József, míg Per Angeré Fodor György volt. Lásd: Per Anger. Biography. Jewish Virtual Librery. (Hozzáférés: 2011. február 1.), valamint Szita Szabolcs. „Langfelder Vilmos, Raoul Wallenberg budapesti segítője. Politika- és családtörténet a 20. századból” (pdf). MÚLTUNK, politikatörténeti folyóirat (2008/1. szám), 153. o. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0864-960X. (Hozzáférés: 2011. február 1.).
